2018. 07. 23.
Bipoval beszélgettünk ma hosszú órákat, és mindig egy óriási mosollyal válok el tőle ilyenkor. Az életünk, az attitűdünk, a sorsunk teljesen más, de az egész egység amivé válni tudunk barátokként, annyira felemelő és fantasztikus, hogy az már félelmetes (a szó legjobb értelmében.) Múlt, jelen és jövő témakörben is, mint minden másban, újra és újra találkozunk. Eszméletlenül örülünk egymásnak és magunknak, és tiszteljük a másikat. Mint két gyermek, őszinte érdeklődéssel időről időre önmagunk kiteljesedésében gyönyörködünk. Mi ez, ha nem pure friendship?
Rengeteg megértés született bennem az elmúlt két napban, amihez a barátaim kb. 120%-ot adtak. Mi, miért, hogyan és különben is merre tovább? És _hogyan_ tovább? Jól. Törekedve a tökéletesség felé, amitől még jó messze vagyok. Imádom az életet. Annyira paradox érzés. Most szakítottam... : régen ilyenkor én voltam kb. Izzie Stevens a Grace klinikából, aki a báli ruhájában feküdt a mosdó padlóján üres tekintettel, kisírt szemekkel, és nem értette, hogy tegnap még menyasszony volt, most pedig halott a vőlegénye. Ugyanezt érzem én is, mégsem nyúlok a régi "drogok" után. ( Nutella nógrádi ropival tunkolva, százas papírzsepi, csokik, jégkrémek, junk food 10ezerért, és Grace klinika nézés, bőgéssel párosítva, ezen belül is 16 rész/nap aztán 3 óra alvás and repeat.)
Minek? Halott az én szerelmem is, és foltozgathatnám a szívem, de minek hasadjon meg újra és újra teljesen feleslegesen? Látom az "Ember" fején a tökéletes pofátlanul megalázó és undorító érdektelenséget. Szakítottunk? na bumm. - gondolja ő. Nála ez egy rutin: 8 hónap, szép volt, jó volt, köszöni szépen, már nem kért többet, jól van lakva. Én meg ezért törjek össze? Ugyanmá'.
Rám tört a felismerés, hogy tényleg, mi a kurva életért kellene ezért még egy könnycseppet is hullatnom? Megbántott, összedőlt a "tökéletes" kapcsolat kártyavára, minden vízszintes most. De nekem vajon meg kell halnom ebben? Szerintem nem. Először érzem magam ma, igazán felnőttnek. Telistele vagyok tervekkel. Hogy fogom a 2 szobás albérletem Pest belvárosában fenntartani, ami a fizum 45%-át elviszi? A levegőből jött egy másodállás! Azonnal igent mondtam. Több meló, több pénz, pipa. Így akarom a lelki békémhez vezető további feladatokat is megoldani. Ma először (egy héttel a breakup után) cinikusan, poénosan elkezdtem kigondolni az új tinder bemutatkozó szövegemet, fejben:
"Stabil, szerető családból származó, nemes értékrenddel bíró, laza, jó fej lány keresi párját. Kritérium: ne legyél kisfiú, felelőtlen, drog- és alkoholfüggő, gyerekfejű, noszogatnivaló puhapöcs. Legyél Férfi, aki akar engem, a tenyerén hordoz, szeret, támogat, felvállal, cserébe én leszek a Nő, akitől szép lassan álomkivitelben éled az életed, mert ha én benne vagyok valamiben, akkor 400 %-ig belerakom magam. Aggódás, baszakodás, tesze tosza tüskebökizés nélkül, a magam csupasz valójában, az arcommal, a hegekkel a testemen, amik mesélnek rólam, tűzzel a szememben és a szívemben, 7/7, 0-24. Legyél a királyfim, hadd higgyek a mesékben, és én leszek a királynőd."
Korai, mi? Igen. De már itt a gondolat. És az, mint tudjuk tetteket szül. Elindul egy folyamat. És nem akarok többé a padlón feküdni, se báli ruhában, sem utcaiban, se kisírt szemekkel, sem üres tekintettel, tetszhalottan. Mennem kell tovább, nem hagyhatom, hogy elszaladjon az a drága drága idő. 29 éves vagyok. Előttem az egész világ. Vigyázz királyfi, megtalállak!
( Bipo, mikor először és utoljára randira hívott, pontosan tíz esztendővel ezelőtt, MA mesélte el, ma tudtam meg újra, hogy mi volt a az akkori dumám. Check it out, Phoebe, 18 éves kivitelben: "Eleget álltam már egyedül, szóval nem akarok többé egyedülálló lenni." ezt most akkor én így itt hagyom. :D)
