itt n i n c s kilincs

 2018.09.18. este - 2018.09.19. reggel

Végre hazaértem. Lefekszem aludni két napnyi ébrenlét után. Anya megpuszil, besötétít a szobában. Semmi.

Még mindig semmi.

Kérek tőle valamit, egy könyvet. A Bölcsek kövét. Hátha majd az segít rájönni, hogy mit csináljak most, hogy kiderült boszorkány vagyok. 

Anya megijed, sírva telefonál egy orvos ismerőssel. Bevisz valami agykutatóhoz megmutatni neki. Nem félek.

A kapun kifelé találkozunk az idős szomszéd nénivel. Tudom, hogy ő is jó boszorkány, mindig erre utaló volt a viselkedése. Csevegünk, anya sürgetően néz rám. Beülünk a kocsiba az öccsével, aki vezet.

Hosszú az út a Szent Jánosig, irtó szomjas vagyok és folyamatosan pisilnem kell. Anya nem engedi, hogy megálljunk. Egyre jobban kell pisilnem. Már a Moszkva körül járunk, mikor egy pirosnál kiugrom a kocsiból és berongyolok a legközelebbi kínai büféshez. Beenged, én megkönnyebbülök. Anya megtalál valahol, fogalmam sincs, hogyan. Nincs nálam telefon, ő meg borzalmasan tájékozódik Pesten is és Budán is... de megtalál. Nagyon aggódik. Megérkezünk a Szent Jánoshoz. Eltévedünk a sok kis épület között a kertben, pánikolok. Nem akarok bemenni. El fognak kapni, rá fognak jönni. Nem tudok megnyugodni, kiabálok anyuval, nyílt színen. Sosem látott még ilyennek. Arra jön pár ember, nagyon néznek. Idegesít. Vége. Becsuknak majd. Beszélek az orvossal. 4 percnek tűnik az interjú. Átküld a pszichiátriára.Végre értem, mi van: megőrültem. Hmmm.

Fura érzés. A sok "flúgos" között. Én is csak egy vagyok közülük. Látom Kázmért. Látom az egyik szobában őt! Eltűnik. Egy lánnyal beszélek. Elvették tőle a kisbabáját, mikor őt behozták ide a szülei két éve. Azóta nem látta a lánykát. Sírok. Nagyon sajnálom őt. Teljesen kikészít a sztori. Anya és az öccse aggódva néznek továbbra is, ami nem segít. Utálom ezt a tekintetet. Pénzbírsággal kellene büntetni.

De talán ők nem hagynak itt két évig. Bár ki tudja. Ha tényleg megőrültem, akkor jobb lenne úgy.Mindig is a saját dalomra keringtem. 

Próbálok aludni. Nem megy. Most már örökre ébren maradok??? Három napja le sem hunytam a szemem. Megyek lehúzom magam a WC-n. Nem sikerül a hoppanálás, ez valószínűleg nem a Mágiaügyi Minisztérium. Mi a fasz történik???

Ha Harrynek sikerült, nekem miért nem?

Rám húz a nővér egy láthatatlanná tévő köpenyt, az esti vizit után, és hagy az ágyon kikötözve. Félek a kameráktól. Lekötöznek, mert minden sikertelen WC-n hoppanálás után át kell öltöztetni és a WC úszik miattam, mert kipacsáltam a vizet. Szuper.

Kiszabadulok a bilincsből. a nővér nem hiszi el, azt mondja alig jön rá valaki hogyan kell. Mondom és hogyan? Elmagyarázza a fizikáját, ezzel fejezi ki elismerését. A jobb lábamat viszont már hiába szabadítanám ki, nem sikerül. Haza akarok menni. Fáradt vagyok. A folyosón felkapcsolták a fényeket. Annyira szépek. Aludni akarok. Könyörgök Flónak, hogy adjon valamit. Nem ad.

Semmi.

02:05

02:07

02:20

02:45

Kurva lassan telik itt az idő.

...

Bepelenkázva térek magamhoz, a legszélső szobában újra teljesen lekötözve. Most már ki sem tudok szabadulni. Elfáradtam. Megpróbáltam Kázmért megölelni, kérni, hogy bocsásson meg, de megütött és elestem. Kék zöld a szemem alatt a bőr.

Megpróbáltam Tibit is megölelni, hogy elengedtem, menjen, s már nem haragszom rá amiért tönkretett, de a bácsi akit helyette ölelgettem elkezdett erősen fojtogatni, vicsorgott közben és küzdöttem vele, elcsúsztam a szaros pelenkáján, elestem, és így el tudtam szaladni.

Megértem a nővéreket hogy lekötöztek.

Éjjel láttam Istent. Önmagamban. Egyek vagyunk mind, ahogy Bono is énekelte. Eddig nem értettem. Most már értem. Én teremtek. Én vagyok az Isten. Az alfa és az omega. Ádám és Éva egy személyben. Nincs nő és nincs férfi, nincs hetero vagy meleg. Csak én. Mindenkiben él a Jóisten.

Aki ezt nem érti, az nem tudom melyik adót nézi.

Hajnalodik. Tarhálok egy cigit, beszélgetek a többiekkel, mikor már végre kiszabadítottak.

Repülnek a galambok. Egyszerre repülnek fel a pszichiátria terasz palájáról, isteni nézni, ahogy szabadok. És irigylésre méltó, mikor itt még az ajtón se mehetsz ki, mert nincs kilincse.

Megint isten van itt, érzem. Végre megjön a betegszállító értem. Könyörgök, hogy a sziréna ne szóljon Vácig és ők megígérik, hogy nem fog. Az esküvőnkről beszélgetek velük. Nagyon érdeklődőek, én pedig szívesen mesélek.

Ködben

 2018.09.18. délután

Leltár

Nem volt ott a biciklim. De van egy másik, ami sokkal szebb és jobb annál, az a neve, hogy Babett.

Van egy vonat, amire felszálltam. De vajon időben el fog indulni? És hová szeretnék menni vele?

Vácra, ahová tartozom, haza.

Milyen jó, hogy apa csak egyszer ölelt meg, kiskoromban. 18 évesen.

Nem fájt a fejem, már mióta.

Azt kívántam eddig, hogy bárcsak a Kázmér viszont szeretne. Pedig az igazi kívánságom az, hogy bárcsak valaki engem is szeretne.

Ilonka végig tudta. Őrület.

Igazából ez egészen elképesztő. Megjött a UPC számla, a pontos címemre. Vajon ha nagyon szeretném, a Tibi is megjelenhetne a pontos címemen?

Talán ha, elmennék tüdőszűrésre, akkor újra munkába állhatnék a Fülemülében, és megint boldog lehetnék. Én most már nagyon szeretnék boldog lenni.

Kedves Naplóm, ha van egy megerősítő válaszod, akkor azt szívesen fogadnám!

Tedd amit tenned kell, de előtte: pihend ki magad, rendesen.

Jelenkor

 2022.08. mostmár 14.

(01:02)

Írok most már egy kicsit, mert kellene egy merengő, de nincsen a való világban. Az amúgy mennyire kemény, hogy éjfél előtt kicsivel egy egyórás áztatás fürdés után kitaláltam hogy azért a maradék lilából még befestem a hajam holnapra, hogy csini legyek. Mármint az egészet. Erre megnyitom a bloggert, és a 2018.08.13-as bejegyzés: "befestettem a hajam zöldre, mert miért ne."

Na de mi történt 4 éve, hova ez a sok ciklikusság?

Teszem azt, bipoláris hangulatzavar felsejlő mániás epizódjai törhettek elő belőlem? Naná. Nincs vége gyerekek, megyünk tovább ezen a buszon, csak most nem szívok spanglikat meg nem vedelem a bort, csak iszogatom a cukormentes pepsimet itt szépen a nappaliban. Sokkal normálisabb ember lettem. Savanyúbb semmiképp, haha. Itt szuszókál alattam Tonka, 

az új kutyusunk Karllal, aki amúgy azóta az új pasim. Mármint ahhoz képest új, hogy még nem beszéltem róla, de amúgy 21 hónapja nyomasztjuk egymás tyúkszaros életét. :D

Jó fej, csípi mindenki, kicsit konzervatív, de pont csak annyira, hogy még szeretem is. Csak nem engedi a francos, hogy cigizzek, az eléggé megviselt egy éve, de már megszoktam, hogy fenyítés jön, ha rágyújtok. Hát ez van, mindenkinek van egy heppje, így egy éve már cigizni sem cigizek. Hiányzik, mint egy sánta mókusnak az erdőtűz, de hát, ahogy tanult kollégám mondaná: "Nemtuccmicsináni". 

Aztán mi fán terem ez a bipoláris hangulatzavar a.k.a. mániás depresszió?

Bolond vagy? Meg vagy őrülve? Nem. De azért de. Kicsit. Mindig éreztem én ezt különben magamban. Sokszor például olyan jól elszórakoztattam magam, mint ha nem is kellenének emberek körém a Föld nevű bolygóra, de ez egész kisgyermek koromtól így van. Sokszor meg olyan kis szomorú voltam, hogy semmi sem tudott megvigasztalni, csak a művészetek. Bármi. Egy százszor visszatekert rész egy sorozatból, arról a pár percről ami hiányzott az életemből például. Az rengeteget segített. Percek, amik többet értek az embereknél, és azok vigaszaiknál. Furcsa volt, és mégsem volt az. Mindig volt receptem a rossz kedvemre, mint egy rendes cukrásznak.