Pro-prológus :)

Mosolygó depresszió

2017-ben kerestem rá (akadtam rá) erre a kifejezésre, amikor Chester Bennington haláláról számolt be a sajtó. Emlékszem aznap gyászoltunk Dzsófi barátnőmmel, nem egy helyen dolgoztunk már, de random rá írtunk chaten egymásra, hogy bazdmeg ezt nem hiszem el, én nem akarok olyan világban élni, ahol ez az ember már nem énekel többé.

By the way, ha valaki ismeri a Linkin Parkot egy kicsit is, vagy úgy unblock Chestert, azért rájöhetett, hogy nem volt túl váratlan lépés ez tőle, mégis sokkolt minket.

Szóval az általam önállóan felfedezett, első zenekarom a Linkin Park volt, nyilván akkor, amikor ajtóstúl berobbantak a zeneiparba, 2003-ban. Üvöltettem otthon a Hybrid Theoryt, az összes kiadott és ki nem adott EP-t, minden spórolt pénzem eredeti CD-k vásárlására ment, pedig már letölthettem volna, de az -nem olyan- és még LP fórumhoz is csatlakoztam, ahol közösen elemeztük a számokat és ömlengtünk. Hát, nem szégyenlem ezt se, végülis ilyen egy tisztességes 14 éves zenekedvelő tinédzser.

Azt gondoltam, hogy a rossz kedv, az állandóan elmélkedős hangulatom, amikor ábrándozok, próbálom megfejteni a világot, és megrajzol,ni a vágyaimat a jövőre, és az, hogy egyedül érzem magam a lehető legjobban és biztonságban az teljesen oké. Valszeg, egy brutál 15 évesnél tényleg az, de nem tudhatom, nem volt még 15 éves lányom… Anyunak viszont volt már egy akkor, és hatalmas respekt neki, hogy felém nem mutatott aggodalommal, de a legjobban kezelte: hagyott, hagy csináljam ami jól esik, hagyott bulizni menni, hagyott hollóba járni iskolába, fekete körömlakkal, kifesthettem magam, lehetett szögecses övem, sosem szólt bele, és emiatt…nos emiatt, hogy nem tudtam felháborítani az extrémitásommal, se a brutál öltözködésemmel, viszonylag hamar fel is hagytam vele, 17 évesen már egészen normális lányhoz való ruháim voltak. Viszont belül, nem akart változni valahogy semmi sem egy centit sem. Egy gimibe jártam közép suliba kb 19 lánnyal és 6 sráccal egy osztályba. Nagyon utcai vegyes style osztály voltunk, sokan olasz fakultációra jelentkeztek, sokan németre, néhányan tesire, és azt gondolta a diri, hogy ok, ők legyenek egy osztály. Hát….”jó ötlet volt”. Én bővítettem a németes bázist: első két évben heti 5 németünk volt. Ki is pörgettem gyorsan az előrehozott érettségit nyelvvizsga kiváltással, aztán 3.-tól volt 3 szabad órám/hét. Ezekben írtam a házikat. Nem voltam vészesen hülye, 4-es átlaggal tudtam végezni, különösebb erőráfordítás nélkül, és az érettségim is kb 3,8 lett átlag.

De sehol sem találtam a helyem, soha. Kasztok alakultak ki az osztályban, de egyiket sem éreztem magaménak, ezért az alternatív füvesekhez csapódtam, mert szimpatizáltam velük, a faszom se tudja miért.

Jött az első szerelem: egy deszkás - dobos személyében, hát mondanom se kell, ripityára törte a szívem kb 1 nap leforgása alatt, és potom 3 évembe telt kiheverni, úgy, figyelj, hogy még csak nem is jártam a sráccal! :D most biztos röhög szegény ha olvassa, mert előtte nagyon jó barátok voltunk, most meg már eltelt 200 év és néha beugrok a kurvamenő koktélbárba ahol ő az üv és tolok egy olyan gin tonicot amitől bepárásodik a szemem. Na szal ezek voltak, legjobb barátaim a füves alter cimbik, és a hozzánk képes nagyon fiatal Ofőm (akivel LOL a mai napig tartom a kapcsolatot és ez szám szerint 15 év eltelte az érettségi óta) ja és mögöttem a füstbe ment első szerelem. Közben a szosöllájfom igazán szépen terjedt, mint az eper a kertedben, ha nem figyelsz, de szerencsére tele volt fiúkkal, főleg gamer fiúkkal akikkel rengeteget csocsóztunk. Nos a gamer fiúkhoz közel éreztem a lelkem, mert nekem van egy bátyám, aki 11 évvel idősebb és überkocka. Szóval a srácokat az ujjam köré csavartam azzal, hogy tudtam az összes szakkifejezésüket, és játékukat, pontosabban ujjam köré csavartam VOLNA, mert cserébe nem ezt honorálták, hanem egyenként beleszerettek a legjobb barátnőmbe, akivel ált suli 7.-től sülvefőve együtt mozogtunk, na és miután ezt megtették, nekem ríttak chaten otthonról, hogy basszus nem tudnak mit csinálni ők halál szerelmesek a Lilibe és most tanácsoljak már valamit nekik. Na körvonalazódik benned Kedves Olvasó, hogy mennyire szegény is voltam én 2007-ben? Nagyon szegény. Nagyon nagyon szegény. De legalább az vígasztalt, hogy megjelent a Linkin Park 3. Stúdióalbuma, és egyben a legdepressziósabb lemezük, amivel egybe tudtam olvadni. Szóval megvígasztaltam mindenkit. Mindenkit magamon kívül. Mindig, mindig én voltam a legeslegutolsó, mert azt gondoltam gyorsan segítek másoknak, és –utána– nekem még úgyis annyi időm van helyrepakolászni a gondolataimat meg az érzéseimet. Közben elkezdtünk bulikázni, elkezdtem fogyasztani alkoholt, amit nagyon jól bírtam, és még több lelkizés meg kitárulkozást meghallgathattam, hogy aztán még azokon gondolkodhassak. Egyik osztálytársnőm Szobon lakott és mivel szar volt onnan vonatközlekedés haza este ezért inkább ott aludtam nála sokszor buli után, és mikor ebbe az irányba nyitottam, lett egy aranyos, nagyon jófej társaságom, akiknek a fele az Életveszély című zenekar tagjai voltak, és Bé gyerekkori barátai. Mondanom sem kell, hogy nyilván a dobossal sodort össze a szél, és itt történt 17 évesen életem

Első

Csókja.

A legeslegelső.

Amiről ábrándoztam olyan régóta, visszatekertem a filmeket, hogy megnézzem mit csinálnak, és láttam, hogy jó bulinak tűnik, de tudod, amikor nem tudod milyen lehet tényleg átélni, addig hiába gondolsz róla akármit is. De többször álmodtam tiniként hogy csókolózok valakivel (tökmindegy érted) és arra keltem, hogy full nyál a párnám. 

Namost Sanyi, az első paskóm, az Életveszély zenekar dobosa, elvitt engem sétálni meg beszélgetni Szobon a Dunaparton egészen fel a Kálváriára, ahol hátradőltünk a Kálvária tetején és úgy néztük a csillagokat. (Tudott a srác, mi?)

És mondott valamit, ami arra utalt hogy na most meg fog csókolni, úgyhogy mélyen a szemébe néztem és gyorsan végigszkenneltem a filmekben látott jeleneteket és arra gondoltam oké Timi 17 éves vagy, ez most itt és most meg fog történni ez a csók, készen állsz. Úgyhogy meg is történt, smároltunk. Nyelvesen. Pár perc múlva Sanyi némi felháborodással vegyes értetlenséggel rámförmedt, hogy azért nem illene hazudoznom. Kérdőjeleket sugároztam felé, ahogy Fable írná. Mondom he?

Mert én azt hazudtam, hogy ez az első csókom. Mondom dehát ez volt az, nem hazudtam! Nem hitte el. 

Levontam a tanulságot, jól tanulok képek után.

Szóval Szobon bulikázgattunk, egy hónapig jártam Sanyival, a dobossal, de 2 hét után kb 1 mm-esre vágta apja a haját, utána próbáltam még helyesnek látni, de már sosem volt ugyanaz, szóval szakítottunk. Legalább tökéletesítettem addig is a technikámat.

Egyszer azt álmodtam Bé mellett később egy szobi buli után, hogy kibékülünk a vágyott deszkás dobos szerelmemmel és megölel a suli előtti járdán és nagyon mélyen a szemembe néz. Az egész olyan életszerű volt, szinte emlékszem a hajára, a szemére, ahogy néz. Nagyon csalódottan ébredtem, mikor kiderült, hogy ez álom volt csak. Bé azt mondta sírtam álmomban, ő próbált megnyugtatni de nem tudta végül ébren voltam-e. én meg elmeséltem az álmom, és azt mondta sose felejtem el (ez milyen öregbácsis szöveg)

Szóval azt, hogy nem tudom, hogy tudsz ennyi mindent érezni egyszerre, én már felrobbannék a helyedben.

Na hát így indítottam a 18-at, szevasztok.

Akkor még nem tudtam, hogy lesz olyan, később, hogy minden összeáll és sokkal jobb lesz.

Elhúztam Szegedre rajz szakra, ami minden szempontból egy rossz döntés volt, de fél év múlva beismertem legalább és hazacuccoltam, felhagyva ezzel egyetemi pályafutásomat, ami miatt mindig is szégyenleni fogom magam, mármint, azért hogy nincs diplomám, de ezt majd később.

Elkezdtem dolgozni, először vendéglátásban, cukrászdai pultos és fagyiosztó kisjány voltam. Bevallom nem ártott a személyiségen fejlődésének, hogy 19 évesen szembesültem vele, milyen a kemény meló, a napi 10-12 óra talpon, kedvesen, mosolyogva mindenkihez, otthon hagyva a rossz kedvedet mikor belépsz az ajtón. Otthon sosem voltam egy takarító tündér, de itt megtanítottak hogyan kell hatékonyan és szépen takarítani, meg ezen kívül az első munka közösségem volt amibe bekerültem. Nos, nagyon nem olyan, mint a gimi. Ha szabad ilyet mondani, ez a totális ellentéte annak.